Szabó András estje az Országos Idegennyelvű Könyvtárban Áldj meg dicsőséggel – Balassi Bálint és kora címmel, a költő születésének 460. halálának 420. évfordulója alkalmából.
 

"Forró hangulatú este. No, hát így kell tanítani Balassit, így kell műsort szerkeszteni, így kell verset, prózát mondani! Nem először látom ezt a műsort, mégis újra és újra megyek látni-hallani, mert ÉRTÉK. 

Ilyen élményekbe menekülök, ilyen élményekkel töltekezem  a 3B – bulvárosodás, bunkósodás, barbarizmus korában.

A magyar költészet: hatalmas kincs. Ebben világhatalom vagyunk. Költőkből, versekből nálunk mindig túltermelés volt. Nekünk, versmondóknak jutott az a szép feladat, hogy értékeit őrizzük, ápoljuk, felmutassuk, továbbadjuk. Szerencsére vagyunk még páran, akik ezért fáradozunk. Újra meg újra megtapasztaljuk, hogy igen, van erre igény, van értő és figyelő közönség! Az ilyen élmények adnak erőt munkánkhoz.

A műsor záróversét idézem, örökérvényű sorok Rimay Jánostól:

Az idő ósága

Az idő ósága nevel magas fákot,
Mint tél után nyár hoz kórókra virágot,
Így koporsó terjeszt hírnek, névnek magot,
Halál sötétjéből hozván rá világot.

Ne várd hát éltedben, bár nagy érdemű légy,
Hogy itt holtod előtt nagy böcsületet végy,
Híredet, nevedet tapodja sok irégy,
Mindazáltal jó légy, s mással is sok jót tégy.

Bízd az jövendőkre érdemed jutalmát,
Ha szolgáltad időd vékony alafát ád,
Te az célra vigyázz, s az centrumot találd,
Ne várd halandóktúl, s az Úristen megáld."

Torma Mária